Az értelem alkonya

   Elég furcsa és döbbenetes dolgok történnek mostanában. Számomra az a szörnyű, hogy olyan események történnek, amelyek teljesen mellőzik az emberek minden tulajdonságát. Szó szerint minden tulajdonságát. Ez semmi másra nem vezethető vissza, mint az emberi butaság, mely igen nagy méreteket ölt. Sőt! Tovább megyek. Az ész, az elme nyitottsága ma már hátrány. Kezdjük egy kicsit korábbról, úgy 50-60 évvel. Az emberek dolgoztak, tanultak, tették a dolgaikat. Próbáltak gyarapodni, előre jutni. Kinek jobban, kinek kevésbé sikerült. Volt egy lényeges pontja a társadalmi együttélésnek, és az azt kísérő íratlan és írott szabályoknak. Talán ezeket a szavakat a mai ember már nem is ismeri. /Sok esetben tapasztalom./ Ez a lényeges pont az őszinteség, a becsületesség és bizalom volt. E köré a három fogalom köré fel lehetett építeni egy tartós, tartalmas párkapcsolatot, barátságot. Talán furcsának hangzik, de nekem nem volt barátom soha. Egyetlen egyszer sem éreztem, hogy úgy tudnék viselkedni, és olyan formában tudnék viszonyulni ehhez a dologhoz, ami teljes egészében kimeríti a barátság kifejezést. Ismerősök, jó ismerősök, közeli ismerősök voltak sokan. A hozzájuk való kötődés, kapcsolat szoros volt. Segítettük egymást, bíztattuk a másikat normális emberi hangon, és mindig őszintén viselkedtünk egymással. Az eredmény, egy tartalmas kis közösség volt, ahol az ember jól érezte magát. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy abban az időben mindenki ilyen volt. Nem. Akkor is voltak szélsőséges gondolkodású és viselkedésű emberek, akik sok minden kívánnivalót hagytak maguk után. Őket próbáltuk igazgatni, és a saját értelmi és érzelmi szintjén kezelni. Azért írom, hogy saját szintjén, mert ez egy fontos dolog. Azért is, mert nem voltak olyan nagy különbségek az emberek között gondolkodásban, magatartásban, viselkedésben. Most lehetne azt mondani, hogy dehogynem. Hogy ez a megfogalmazás itt miért is érdekes? Mert a mai gondolkodás teljesen másképpen működik. Hogy hogyan? Nagyon egyszerű. Okosabbnak, tájékozottabbnak, ügyesebbnek kell lenni, vagy azt a látszatot kelteni, és máris működik a dolog. Ezért említettem a viselkedésbeli különbségek kapcsán a dehogynem kifejezést. Mást kell mondani, hogy ne másnak legyen igaza. Elég messzire kell visszanyúlni, hogy talán jobb rálátást lehessen mutatni a változásokról. Azok az emberek, akik koruknál fogva különbséget tudnak tenni, és reális különbséget tudnak tenni a régi és a mostani magatartás kultúra között. Talán érdemes elgondolkodni azon, hogy mikor történhetett a változás? Én úgy vélem, hogy a 90-es évek környékén, illetve azt követően. Az 50-es, 60-as években születettek gyerekei, akik a 70-es, 80-as években születtek, még valamennyire a szüleik normális viselkedését, és mindenhez és mindenkihez történő viszonyulását követték, másolták. Nagy általánosságban. A körülmények változása gondolkodásbeli változást is okozott. Részben kényszer hatása alatt, részben tudatosan. Elindult egy folyamat, mely kezdett rossz irányba mutatni, és rossz emberi tulajdonságokat a felszínre hozni. Kezdett az emberekben kialakulni egy olyan viselkedési forma, mely szinte teljesen ellentétes volt a korábbiaknál, ami még a mai napig is tart, sőt, egyre inkább erősödik, negatív irányba. A tulajdonviszonyok megváltozása, a gondolkodásmód megváltozása, a tálcán kínált hatalmi viszonyok megváltozása egyre inkább előtérbe hozta a rosszat. Átalakultak az emberek. A korábbi jó tulajdonságaikat levetkőzték, és helyette a gátlástalan érdekek hajszolása került előtérbe. Ez ma már olyan méreteket ölt, hogy szinte semmi nem számít egy cél elérése érdekében. A pénz, az érdekek mindent felülírnak. Ebben a közegben élnek ma az emberek. Hatalmas szakadékok keletkeztek emberek és emberek között. A folyamat és a helyzet korlátlan uralmat biztosít azoknak, akik valamilyen vezetői pozíciót töltenek be. Kialakult egy alá- és fölérendeltség, ami addig fajult, hogy amit régiesen mondva úgy emlegettünk, hogy szép lehetsz, de okos nem. Az emberek egyre inkább döntésképtelenek lettek, mert a főnökeik utasítása nélkül nem tehettek semmit. Az alárendeltség azt diktálta, hogy mindent kérdezz, önállóan ne dönts semmiben, mert rosszul jársz. Ennek az lett a következménye, hogy az emberek elkezdtek butulni. A folyamat nagyon egyszerű. Ne gondolkozz, majd mindent megmondanak neked, hogy mikor, mit csinálj. Ez roppant kényelmes, de nagyon veszélyes. Kialakít egy bizonytalanságot és egy kiszolgáltatottságot. Ha ezeknek nem felelsz meg, akkor mehetsz. Mi bújik meg e mögött az alá- fölérendeltség mögött? Gátlástalan hazudozás, tisztességtelen magatartás, becstelen viselkedés. Ezt az állapotot a vezetők építették ki maguk körül. Ez már annyira elterjedt, hogy e nélkül már nem lehet pozícióban maradni. Tudomásul kell venni, hogy a hatalom teljes egészében ural mindent. Ez az egyszerű kis vezetőktől kezdve így van. Persze ennek a hatalmi hovatartozásnak az előnyeit messzemenően aki teheti, ki is használja. Csak megemlítem, mindenki ki is használja. Ma már az őszinteség luxus. Minden szinten. Párkapcsolati, munkahelyi, üzleti, baráti szinten. Ma már annyira le vannak butítva az emberek, hogy hazugságokkal teljes egészében meg lehet győzni őket. A tudatuk már nem teszi lehetővé, hogy különbséget tudjanak tenni dolgok között, és hogy mi a valóság, és mi nem. A vezetők maximálisan kihasználják ezt a lehetőséget. Kopasz, gyűrt fejű, izomagyú embereket alkalmaz érdekeik érvényesítése céljából. Ha esetleg bármi történik, valami rosszul sül el, akkor egyszerű a dolog, akár a focipályán. Az egyik játékos felrúgja a másikat, de szétteszi a kezét, hogy én ott sem voltam, az ellenfél saját magát rúgta fel. Ugyanez zajlik az említett oldalon is. Én nem tudok róla, az ott lévő döntött úgy, ahogy, én nem ezt mondtam nekik, stb. Ki a felelős? Az, aki végrehajtotta az utasítást. A valóságban a végrehajtó emberek védelmet élveznek, mert ostobaságuk révén több alkalommal is bevethetőek. Az egyre inkább torz gondolkodás teljes teret kap, ugyanis az emberek nem tudnak, nem is akarnak olyan dolgokkal foglalkozni, ami kicsit megterhelné az agyukat. Mindent mondjanak meg, semmiben nem döntök, végrehajtom, amit mondanak, és hagyjanak békén. Ma már annyira le vannak butítva az emberek, hogy egy eset kapcsán azt sem tudják, kihez és hova kell fordulni. A szerint él, amit mondanak neki. Az, hogy az a valami esetleg nem úgy van, az úgy nem igaz, az nem fedi a valóságot, egyszerűen nem tudja, de utána sem néz. Elfogadja azt, amit mondanak neki, még akkor is, ha az számára kedvezőtlen. Pedig lehetne más is. Jelenleg itt tartunk. A bizonytalanság, a bizalmatlanság mindent aláásott. Hangsúlyozom, mindent. Változtatni lehetne? Igen, lehetne, de a többség úgy van vele, minek. Jó így, ahogy van. Itt van még valami, amit feltétlenül meg kell említeni. Ez nem más, mint az egyre inkább elhatalmasodó elégedetlenség világszerte. Sok esetben ez abban nyilvánul meg, hogy szélsőséges, nem normális magatartást tanúsítanak az emberek. Az egyes országokban fellángoló összetűzések az emberekben felszabadít egy falkaszellemet. Menjünk, romboljunk, raboljunk, tegyünk tönkre mindent. És aztán? Itt is jelentkezik a tudatlanság. Tudom, sok esetben jogtalan dolgok alakulnak ki, és nem egyszer éppen a hatalmon lévők jelentik ki, hogy márpedig az úgy helyes, és a törvény mellettük áll. De ki alkotja a törvényt? Hát persze. A mindenkori hatalom. Tudják, az állam egy erőszak szervezet, ahol az uralkodó kisebbség gyakorolja hatalmát az elnyomott többség felett. Ez a megfogalmazás minden államformára igaz. A mai állapotok azt mutatják, hogy bizalmatlanság és bizonytalanság van. Na, itt a baj. A mai modern ember azt a magatartást követi, amire rá van kényszerítve, és ami ellen igazából nem is akar tenni, mert véleménye szerint nem is tud. Pedig lehetne. Ez a lényeg, lehetne, de az emberek valami oknál fogva inkább azt választják, ami számukra kedvezőtlenebb. Sajnos, nagyon sokan azt hiszik, hogy mekkora szabadságban élnek. Pedig ez csak egy illúzió. Tudással ezt az illúziót valóságos szabadsággá lehetne tenni. De mi történik? A párok szülőkké válnak, és elindul egy érdekes folyamat. Tudják, hogy a gyerekek mindent másolnak a szüleiktől. Úgy kezdenek el viselkedni, ahogy a szüleik, azaz, okosabbak lesznek mindenkinél, erőszakosan viselkednek, hazudnak, felelőtlenné válnak, kihasználnak mindenkit. Onnan lehet kezdeni, hogy a magyar ember nem szabály- és törvénytisztelő. Amit lehet, és amire lehetősége van, azon változtatni akar, még akkor is, ha az másoknak árt. Egyszerűen nem érdekli. Ha valamivel szembesítik, akkor széttárja a kezét, mint a focista, én nem tudok róla, nem ismerem, ott sem voltam. Magyarul hazudik. Majd amikor fény derül a dolgokra, még akkor is sértve érzi magát. Ez olyan mély butaságra és tudatlanságra vall, hogy ennél lejjebb már nem lehet süllyedni. Ezt látja a gyereke, a gyerekei, és ők is e szerint próbálnak élni. Tudják, az ilyen emberek legjobban az észtől félnek. Az intelligencia hiánya komoly problémákat vet fel. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy sem értelmi, sem érzelmi intelligencia nem erőssége a mai modern embernek. Sőt! Egyre jobban torzul az egyénképe, a világképe, ha egyáltalán van. Egyre inkább a normálistól eltérő, jelentősen eltérő viselkedést mutatnak, melyeket az utódok is követnek, sőt, még különbeket is kitalálnak, hogy felülmúlják a társaikat. Aztán amikor baj származik belőle, akkor annyi a válasz, én csak segíteni akartam, illetve, én nem ezt akartam. Ez is hazugság. A mai gyerekek nagyon is tudatosan cselekszenek, mert volt, van kitől tanulniuk. A mai modern ember élete ezek körül a gondolatok és fogalmak körül rendeződnek, és ezek szerint alakítják életüket. Vajon, jó ez így? Érdekes kérdés. A jó dolgok hiánya, a tudat hiánya, a nem érdekel hiánya erősen rányomja a bélyegét a társadalomra. A mindennapi élet az elmondottak szerint zajlik, hiszen sajnos ezt látjuk, halljuk, tapasztaljuk. Vajon késő van már ellene tenni? Ezt csak azért kérdezem, mert vajon jobb élni egy becstelen, erőszakos, tisztességtelen közegben, ami mellőz minden jóságot, mint egy barátságos, kellemes, őszinte, megértő toleráns, szellemiséget előtérbe helyező közegben. Lehet választani.