Az ember viszonya környezetéhez

     A 60-70-es években az emberek társadalmi viszonya sokkal közelebbi volt. Az ismerkedés, a társalgás, az odafigyelés a másikra teljesen hétköznapi, elfogadott és magától értetődő volt. A tisztelet, a törődés, a megbecsülés ott volt mindenki szótárában. Nem is tudom, mivel kezdjem. Talán az én iskolai éveimmel. Tiszteltük, becsültük, szót fogadtunk szüleinknek, tanárainknak. Faluhelyen nőttem fel. Mindenki ismert mindenkit. A tisztelet a felnőttekkel szemben egyértelmű volt. A köszönés, az előre engedés, a segítség az időseknek, a szolid viselkedés, odafigyelés a másikra stb. Majd később, amikor az én fiam járt iskolába, egyszer alkalmam volt találkozni az osztályával az utcán. Hát hogy is mondjam. Kissé össze-vissza közlekedtek, sűrűn kellett rájuk szólni. Meg is kérdeztem este tőle. Ti így viselkedtek általában. Erre az volt a válasz: hát elég sűrűn, de én nem.

          Tények: 45-50 év múlva gyökeresen megváltozott ez az állapot. Ha egy diáknak nem tetszik valami, megüti a nevelőjét, tanárát, vagy előfordul, hogy a szülő közül az apát küldi a tanárokra, nevelőkre. A szülő fontos része a rendszernek. A gyerek onnan tanul, onnan szerzi tapasztalatait elsősorban. Ma már szinte teljesen elfogadott a csúnya beszéd, a káromkodás, a tiszteletlen viselkedés, a ki vagyok én állapot, a nemtörődömség, a felelőtlenség, a hazudozás, a viselkedési formák figyelmen kívül hagyása. Lehetne még sorolni, de azt hiszem elég. Mi okozza ezt a torzképet, ezt az agresszív viselkedést, ezt a felelőtlen magatartást, ezt az arroganciát? Mi gerjesztette ezt a sok furcsaságot? Ezt az érdekes viselkedésformát? A mai fiatalság gondolatvilága igen szűk, és korlátolt. Úgy vélik, hogy a rendszer, amiben élnek lehetőséget biztosít számukra, hogy magatartásuk, viselkedésük teljesen elüssön a normálistól. Még véletlenül sem fordul meg a fejükben, hogy amit tesznek, cselekszenek, mondanak, az szinte teljesen elfogadhatatlan, hiszen sok esetben a valóságtól nagyon is elrugaszkodott dolgokat tesznek. Egyértelműen látni, hogy irányított gondolatok mentén cselekednek. Talán mellettük szól, hogy sajnos, de ezt látják a környezetükben. Sok hasonló kérdést lehetne még feltenni, de inkább nézzük ennek a gyökereit. A gyökerei a család. Ide vezethető vissza minden. Tudom nagyon sok más egyéb szálon is hatást gyakorolnak a fiatalokra. Már az óvoda, általános iskola, felsőbb iskolák. Nem vagyunk egyformák. Mindenki hoz a közösségbe valamit. Ki jót, ki rosszat. Miért van az, hogy a rossz inkább „ragadósabb”. Bármelyik intézményi formába járó fiatalt nézzük, megállapítható a szülői ház, a szülők, nagyszülők és más családtagok viselkedési formái. A gyerek szinte lemásolja ezeket. Ezt viszi magával. Lehet, lehetne rajta finomítani, de sajnos az a tapasztalat, hogy kevés sikerrel. Vajon miért? Mondhatni, hogy megint a család, a szülők? Sajnos ehhez más is hozzátartozik. A társadalmi közeg. A mai fiatalok viselkedési formája némi kívánnivalót hagy maga után. Alkalmazkodásuk, véleménynyilvánításuk, illemtudásuk, felelőtlen magatartásuk, általános műveltségi szintjük messze elmarad a 45-50 évvel korábbiakhoz képest. Csak néhány példa. Múzeumlátogatás alkalmával már nem olyan kis gyerekek zajonganak, túl hangosan beszélnek, nem lehet érteni a tárlatvezetőt. Mit tesz a szülő? Semmit. Na, itt kezdődik a baj. Innentől kezdve azt hiszi a gyerek, hogy ez a természetes viselkedés ilyen helyen.  Vagy. Nem számít a strandon, hogy a labdát, a plédet, a törölközőt egymásnak dobálják, és azzal másokat zavarnak. Egyszerűen nem érdekli őket. A szomorú még az, hogy nemcsak a fiúk. Ha pedig az ember szól, nekik van nagy hangjuk. A trágár beszéd alaphang a fiataloknál, nemtől függetlenül. Alapvető dolgokkal nincsenek tisztában. Ezt a viselkedési formát viszi magával a gyerek, lásd, a szülő nem szól, és neki ez a természetes. Van egy alaphelyzet. Én vagyok az okosabb, a szebb, a vagányabb, én tudok mindent jobban. Sok esetben egymást hergelik, és követnek el súlyos dolgokat, és reménykednek abban, hogy a szülők majd elsimítják ügyeiket. Ennek meglátásához nem kell mást tenni, mint nyitott szemmel közlekedni, járni. Minden ott van az utcán, az éttermekben, a szórakozó helyeken, a tömegközlekedési eszközökön, az iskolákban, a munkahelyen, a kirándulásokon, rendezvényeken, stb. Tehát, az elsődleges példakép a szülő. Ez az emberi része a környezetünknek. A környezetünk másik nem kevésbé fontos része a környezet védelme. Szó szerint. Szomorúan tapasztaltam, és ez személyes tapasztalat, hogy egyre inkább háttérbe szorul ez a téma. Négy területet emelnék ki. Hulladék, energia, víz és szennyvíz. Szerte a világon egyre többet foglalkoznak ezekkel a területekkel. Sajnos ez nem csak mai keletű probléma. Számtalan olyan technológia van, amivel igen jelentős eredményeket lehetne elérni. Miért említem, hogy lehetne? Hát nézzük. Hulladék. Iszonyú mennyiségű hulladék halmozódik fel nap, mint nap szerte a világon. Az egyes országok nagyon eltérő módon oldják meg ezt a dolgot. Van ahol sehogy, van ahol hihetetlen jól működő módon. Tudom, többféle hulladék van. Mindegyiket kezelni kell, és higgyék el, mindegyikre megvan a megfelelő technológia, csak vannak, akik alkalmazzák, vannak, akik nem. Miért van ez? Nincs egységes rendszer. Vannak olyan országok, ahol semmiféle hulladékgazdálkodási rendszer nincs bevezetve. Szomorúan lehet tapasztalni, hogy hazánk sem jeleskedik egyáltalán azzal a tulajdonsággal, hogy védené a környezetét. Sőt! Utak, vasutak, utcák, intézmények, közlekedési eszközök tele vannak szeméttel. Tapasztalat. Apuka lángost vesz, majd elfogyasztás után a papírt eldobja valahol, de ügyel arra, hogy ne az ő táborhelye mellett. Mit lát a gyereke. Apa eldobta, én is el fogom dobni. Jobb esetben ártalmatlan hétköznapi szeméttel, de sok esetben ártalmas szeméttel. Miért? Lehet azt mondani, ilyen a magyar ember. Sajnos ez igaz. Tapasztalat. Higgyék el, nem számít, milyen társadalmi réteghez tartozik. A lehető legkülönfélébb formában szemetelünk, és olyan anyagokkal, ami szintén hihetetlen. De talán van ennél súlyosabb tény is. Komoly egészségre ártalmas anyagokat gyártó, forgalmazó, raktározó cégek nem ismerik el annak tényét, ha termékükkel környezet károsítást követnek el, hogy az tőlük származik, vagy valamilyen közük lenne hozzá. Magyar mentalitás. Nincs felelősség, nincs felellős. Ez minden területre érvényes. Legyen ipari, mezőgazdasági, vagy más terület. Mindenki hallott különböző helyekről dolgokat. Itt megint felüti fejét az üzlet, a pénz. Nem számít, hogy emberek százai, ezrei, sőt sok esetben milliói szenvednek egy adott technológia káros hatása miatt. Egyre több hulladék keletkezik. Egyre fontosabb lenne ezt már igen komolyan venni. Időnként ebben a témában is összeülnek, az un. okos emberek, és valamit döntenek. Általában ezeknek a döntéseknek semmiféle gyakorlati haszna nincs. Nézzünk egy példát. Szelektív hulladékgyűjtés. Mekkora szó. Kihelyezett konténerek, külön ez, külön az. Aztán jön az érdekes dolog. Tapasztalat. Jön a szemétszállító cég autója, beleborítja a műanyag gyűjtőtartályt, majd jön az üveg, végül marad a papír. Ott álltam, és nem akartam elhinni, ami történik. Gondoltam, hogy külön részbe kerül a különböző anyag. Közelebb mentem, és láttam, hogy egy helyre. Gondoltam, felhívom a hulladékgazdálkodással foglalkozó céget ezzel kapcsolatban. Azt mondták, ilyen nincs, ha mégis ilyet láttam, írjam föl a szemétszállító kocsi rendszámát, és intézkednek. Az a szakembernek titulált valaki, aki ennek a rendszernek a része, pontosan tudja, hogy milyen módon történik a szállítás. Miről beszél nekem? Állítom, ezt ő sem hiszi el. Nem lehet mit tenni. Ezzel nem változik meg semmi. Ez világviszonylatban is így van. Addig, amíg ilyen szakemberek ülnek ilyen székekben, ne is várjuk a változást.  Sajnos az egyes szemétfajták, nemcsak a szárazföldön, hanem már a tengerekben is fellelhetők. Van már olyan ország, amelyik importál szemetet. Nem írtam el. Veszi a szemetet, mert hatékony technológiával energiát állít elő belőle. Ők tudják? Vajon miért nem veszik át az ilyen rendszert? Tudom, pénzbe kerül. De talán többet ér, mint sok-sok ember, egészségre ártalmas környezete.