Példamutatás, irány

   Sajnos nem tudok elmenni néhány igen bosszantó dolog mellett. A szomorú az, hogy már nem is bosszantó, megbotránkoztató. Lassan már én szégyellem magam. Vajon, ez egy irányvonal a mai emberek felé? Ez egy divatos valami? Ez egy teljesen normális, elfogadott stílus? Ha igen, akkor elég szomorú a helyzet. Több területet is szeretnék érinteni, mert mind más és más. Egy a közös, az alpáriság. Ezeket a műsorokat vélhetően százezrek nézik, és a tanulság az, hogy így kell beszélni, viselkedni. A másik, hogy talán illő lenne megtisztelni a nézőket azzal, hogy egy közszereplő, vagy művész, és ez lehet bármilyen terület, normálisan felöltözik, és rendbe teszi a külsejét. Azzal nem művész, hogy úgy gondolja, azért mert én az vagyok aki, akkor már nincsenek kötelezettségeim. De vannak. Sőt! Neki, nekik kellene irányt mutatni a nagyközönségnek. Nevezetesen arról van szó, hogy művészek, közéleti szereplők, tehát olyanok, akiket többször lát, hall az ember, olyan formában nyilvánulnak meg, hogy az már egyszerűen tűrhetetlen. E helyett olyan magatartást tanúsítanak, mely egyszerűen megbotránkoztató. Mi jellemzi a mai műsorokat? Káromkodás, fellengzős magatartás, unalmas, tartalmatlan, bárgyú magamutogatós adások sorozata. Ezt bármelyik műsorra rá lehet húzni. Gondolják, hogy ez tetszik az embereknek? Ez egy jópofa dolog? Az ordítás, a kiabálás, a megalázás, a megsértés minden esetben jelen van. Valamit nem értek. Egy művész, egy műsorvezető, egy bárki, aki megjelenik a nagyközönség előtt, feltételezhető, hogy művelt, intelligens ember. A sajnálatos, hogy ez nem így van. Lehet, hogy az adott szakmai területen kiváló, de emberi szempontból elmarasztaló. Az ilyen embereknek nem így kellene viselkednie. Ezt egyrészt azokra értem, akik a tényleges művészvilágot, vagy valamilyen területet képviselnek, elviekben magasabb szinten, mint mások. Másrészt, egy sokkal primitívebb területet, a szórakoztatóipar ágazatait. Itt aztán fellelhető szinte mindenki, akik mindenféle tudás, felkészültség, és hozzá nem értés mellett valamit próbálnak alakítani. Korábban elhangzott egy érdekes megállapítás. Nevezetesen az, hogy sztárt mindenkiből lehet csinálni néhány hónap alatt. Azt hiszen, ez nagyon helytálló a mai műsorok tekintetében. Mindenféle előmenetel nélkül, mindenféle tudás nélkül, mindenféle tapasztalat nélkül kiállnak a nagyközönség elé, és ellátnak mindenféle tanácsokkal. Étkezési, sportolási, főzési, életmóddal kapcsolatos, fogyókúrás, divattal kapcsolatos tanácsokkal olyanok, akiknek szinte semmiféle élettapasztalata, semmiféle szakmai tapasztalata és képzettsége, semmiféle tudása nincsen. Ő három hónap után már ossza az észt. Sok esetben látni és hallani, hogy bizony sok minden olyan dolog van, ami igen sok kívánnivalót hagy maga után, a megszólalását követően. De ez nem baj. A lényeg, hogy eszetlenkedjen, ordibáljon, káromkodjon, és elkövessen mindent, hogy úgy tűnjön, ő milyen tájékozott, milyen tökéletesen tud mindent. Vajon tényleg ez kell az embereknek? Van egy szomorú meglátásom. Igen. Ezzel, és ilyen stílussal lehet az embereket még tovább butítani. Trendinek tartják mindazokat a viselkedésformákat, amiket látnak, hallanak. Aztán tovább is adják, mert ők is így fognak viselkedni, majd az ő gyerekei is. Itt bezárul a kör, mert a generációk ilyen formában fognak „fejlődni”. Sok esetben az emberi méltóság, az emberi önbecsülés teljes hiányát lehet látni. A résztvevők úgy érzékelik, hogy ott, és akkor ők azok, akik valami különlegeset tesznek, mondanak. Higgyék el, nem. Nagyon elterjedt kifejezés a kihívás szó. Ma már szinte minden területen használják. Félreértés ne essék. Senkit nem szeretnék, és nem is akarok megbántani. A szomorú az, hogy ma már egy szög beverése is kihívás. Tudom ez kissé erős meghatározás, de biztos vagyok benne, hogy sok esetben igaz. A többi dolgot nem is szeretném emlegetni, mert nem lenne vége. Egyet talán igen, ami egyre „zűrösebb” lesz. Ez nem más, mint a gyereknevelés. Ezt nem úgy kellene felfogni, mint egy kihívást, hanem mint egy természetes életfolyamatot. Nagyon sokaknak ez már, mint sok más egyéb, problémát okoz. Ez is egy nagy baj. Talán kicsit eltértem, de úgy gondoltam, ez is ide tartozik. Ha egy kicsit tovább lépünk, akkor valami igen szembetűnő. Vajon miért nincsenek kvízjátékok, vetélkedők? Ehhez már buták az emberek? Vagy azért nem kell, hogy ne legyenek okos emberek? Ne kelljen gondolkodni? Ne legyen művelt, intelligens, tudatos embercsoport? Lehet, hogy ez cél? Az egyes mutatók erre irányulnak. Egyre butább, egyre durvább, egyre gátlástalanabbak, egyre erőszakosabbak lesznek az emberek. Ne csodálkozzunk. Ezt látják, hallják. Az alpáriság komoly szinten van már jelen. Ez a trend? Így kell viselkednie egy XXI. századi modern embernek? Ha a válasz igen, akkor szomorú jövő elé nézünk. Ha a válasz nem, akkor tenni kellene ellen. Vajon elég ambíció van az emberekben, hogy tesznek ellene? A tapasztalat az, hogy nem. Már túl sok a nem. Így arra a következtetésre jutok, hogy a mai modern ember szívesebben elvan abban a közegben, ahol nem kell gondolkodni, nem kell szépen beszélni, nem kell illedelmesnek lenni, nem kell, hogy tudással rendelkezzen, nem kell semmi olyan, ami egy normális emberrel szemben elvárható lenne. Egyáltalán nem ez jön vissza, nem ezt érzékeljük sem a közéletből, sem a művészvilágból, sem semmilyen területről. Merre tart a világ? Jó kérdés.

A brutalitásról

    Lehet, hogy csúnya és magyartalan a kifejezés, de ezzel is éreztetni szeretném, hogy milyen emberi viszonyok alakultak, alakulnak ki hazánkban. Talán mondanák azt, hogy ez máshol is így van. Most ne a máshol legyen a „paplan”, amivel takarózni lehet, hanem itt hazánkban. Szörnyülködve látni napi szinten az erőszakot. Mi motiválja az embereket arra, hogy olyat cselekedjenek, ami másnak kárt okoz? Én nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy tudatlan, érzelmileg labilis ember akarja ilyen módon kifejezni akaratát. Arra már képtelen, hogy bármi esetleges konfliktust normálisan kezelni tudjon. Igen szomorú látni, hogy iskolások verik egymást, a társaik pedig telefonjukkal felveszik. Eszükbe nem jut, hogy meggátolják az erőszakot. Szinte élvezettel nézik, hogy mi történik. Ez nem normális dolog. Sajnos egyre jobban elterjednek ezek az esetek. Van a kezükben egy eszköz, amivel el tudják érni azt, hogy konfliktus alakuljon ki közöttük. Miért kell olyan információkat, sőt, sok esetben képeket küldeni egy olyan rendszeren keresztül, amelyeket sok esetben több százan is látnak? Erre csak azt tudom mondani, hogy szellemileg egy kicsit korlátozott az illető. Ebben a világban ne csodálkozzon, ha visszaélnek ezekkel. Annyira buta nem lehet, hogy ezt ne tudná. De igen, ennyire buta. A normális társadalmi kapcsolatokat el lehet felejteni. Sajnos. Az is ide tartozik, hogy a felnőttek körében is jelen van ez a magatartás. Mi szüli az erőszakot, az agresszív magatartást és mindent, amivel ártani lehet valakinek? Miért a sok hazugság? Miért a sok értelmetlen viselkedés? Így érzik jól magukat az emberek? Elgondolkodtak már ezen? Feltételezem, hogy igen. Várják a választ? Én is. Nem igazán tudom hová tenni ezt a viselkedésformát. Ezt a témát is hosszasan lehetne taglalni. Egyet tudok mondani. Ha az ember tisztességes, becsületes, megértő, toleráns, akkor ezek az esetek nem fordulnak elő, és békességben, nyugalomban, megértésben lehetne élni. Vagy az ilyen élet már unalmas? Lehet, hogy sok ember számára ez már valóban unalmas. Ha egy kicsit körülnézünk, egyre többen hallani, látni olyan eseményeket, történéseket, melyeknek nem kellene bekövetkeznie. A tudatlanság melegágya a brutalitás. Nem tudja az ember felfogni, értelmezni, felelősségteljesen átgondolni, hogy mit cselekszik. Kigondol valamit, amiről szinte nem is tudja, hogy nem lehet, nem szabad, törvénybe ütköző. Vagy tudja, mégis megteszi. Ez primitívség legalsó foka. Sok esetben már ennek a magatartásformának a nyúlványa elér már elég magas szintre is. Magyarul, jelen van a társadalom minden rétegében. Jó ez így? Biztos nem. Talán jó lenne változtatni ezen, mert egy szebb, egy jobb élet lenne.