Álságos világ

    Jó néhány alkalommal eszembe jutott egy érdekes gondolat. Vajon egy jó ember, ha állandóan rosszat kap, egy idő után ő is rosszá válik? Mondom, illetve kérdezem mindezt azért, mert körülnézve a nagyvilágban, és hazánkban is, egyáltalán nem a jót látja és tapasztalja az ember. Jelenség, állapot, így alakult, ezzé vált, ilyenné lett téve direkt. Valamelyik biztos igaz, de nagyon valószínű, hogy mindegyik. Az emberi érzések kihaltak, az őszinteség a múlté, a bizalom elszállt. Ezeknek pedig a legfontosabb emberi alaptulajdonságoknak kellene lennie. Ezekről már csak múlt időben lehet beszélni. Álságos világot élünk. Ha körülnézünk, inkább látunk megfáradt, közömbös, megfásult embereket. Amit időnként látunk, az egy felszín. Az emberek életstílusa alaposan megváltozott. Hazugság, bizalmatlanság, érzéketlenség, tiszteletlenség vette át a helyét a hétköznapokban is. Sajnos még valamit meg kell említenem. Ez nem más, minthogy az emberek egyáltalán nem szabály- és törvénytisztelőek. E nélkül a szabályozások nélkül igen nagy összevisszaság lenne. Van is. Ugyanis az emberek, ha lehet, ha nem, egyáltalán nem tartják be a rájuk vonatkozó szabályokat. Innen erednek aztán azok a problémák, melyek újabbakat szülnek, és bonyolítják az emberek amúgy is gondokkal teli életét. A nagy kérdés az, hogy vajon miért? Miért nem lehet normálisan élni, betartva azokat a rendelkezéseket, melyek mindenkire kötelezőek? Miért kell mindig keresni a „kiskapukat”? Miért váltak az emberek ilyenné? Mi motiválja, hogy a szabályok ellen tegyen? Van egy nagyon egyszerű szó erre, a közömbösség. Ma már az emberek ilyenek egymás felé. Megint egy korábbi időszakra utalnék, amikor én gyerek voltam. Falun nőttem fel. Mindenki ismert mindenkit. A köszönés, az illendőség, /ezt a szót ma már szinte nem is ismerik az emberek/ a tisztelet, az őszinteség, a szeretet állandóan ott volt velünk. Ott volt minden nap, minden héten, minden hónapban, és állandóan. Jó érzés töltötte el az embert, amikor beszélgethetett valakivel a faluban, őszintén. Nagy szó. Ma már ez elképzelhetetlen. A bizalmatlanság minden emberben ott van. Ez mindent tönkretesz. Családi, munkahelyi, társadalmi szinten. A mai modern ember már ilyen. Ettől függetlenül érdekes helyzetek alakulnak ki. Annak ellenére, hogy ilyen alaptulajdonságokat vettek fel az emberek, minden megy a maga megszokott ütemében. Viszont ez az életmód egy álságos állapotot takar. Mindenki próbál szépet, jót, okosságot, műveltséget mutatni. Legtöbb esetben ez nem sikerül. Viszont van egy érdekes jelenség. Oly annyira ez az életforma az alap, hogy ebben az a normális, ha hazudsz, ha felelőtlen vagy, ha erőszakos vagy minden téren, ha nem tiszteled a másik embert. Ez egy olyan állapot, mint amikor a vonaton utazunk. A kocsin belül bármi történhet, nem befolyásolja a külső környezet, a történéseket. A kocsin kívül viszont más körülmények uralkodnak. Magyarul, a jelenlegi alapmagatartás teljesen elfogadott, és egyáltalán nem tudják az emberek, hogy van ezen kívül más is, ami sokkal jobb, sokkal kellemesebb. De ezt már nem látják. Kocsin belül zajlik minden. Itt zajlik az élet. Arra, hogy kitekintsek a külvilág felé, egyre kevesebb embernek jut eszébe. Egyszerűen nem érdekli, és nincs rá igény. Ebben a közegben érzi jól magát. Vannak kezdeményezések, melyek azt célozzák meg, hogy jó lenne változtatni, de ezek mind elhalnak. Az érdekes az, hogy néhányan összejönnek, és olyan átéléssel, megértéssel, toleranciával beszélgetnek a jobbá válás lehetőségeiről, hogy az ember azt hinné, na, végre elindult valami. Aztán rá kell jönnie, hogy az ott elhangzottak is csak álságos dolgok voltak az ott megjelenő emberek szájából. Egyik sem gondolta komolyan azt, amit elmondott, azt, amit szinte tanácsként közvetített az emberek felé. A szereplők ugyanúgy mennek tovább, és ugyanúgy nem foglalkoznak azzal, amit mondtak. Álságos világ ez. A jóság, a megértés, és minden más tulajdonság, ami a szebb világot hozná, megszűnt létezni. Elveszett. Egyszerűen az emberek nem foglalkoznak vele, nem tartanak rá igényt. Ez már súlyos probléma. Ebből fakadóan ki lehet jelenteni, hogy a normálistól eléggé eltérő viselkedés- és magatartásformákkal lehet találkozni. Higgyék el, a normálishoz nem kell sok. A szomorú, hogy ez a létforma beleívódott az emberekbe. Nem tudnak már másképpen élni. Ez sajnos kapcsolatba hozható az elbutulás tényével is. Hihetetlen vélemények, álláspontok, megnyilvánulások látnak napvilágot. Az ember óhatatlanul is hall ilyen beszélgetéseket az utcán, üzletekben, boltokban, bárhol, ahol emberek vannak, közlekednek. A mérhetetlen közömbösség, erőszak, felelőtlenség, hazugság ülepedett az emberekre. Olyan helyekről szereznek adatokat, információkat, melyekkel nem tudnak azonosulni, próbálják másolni, de zsákutcába kerülnek. Ez nem véletlen. A hírek, amit hallanak, látnak, sok esetben torz információkat adnak, és bizonytalanságot okoznak. Az ebből fakadó konfliktusok elkerülhetetlenek. Ez részben annak tudható be, hogy az emberek alulműveltsége túl nagy már. Nincs szelektálás a valós és a hamis között. Az emberek inkább hajlanak a hamis felé, a számukra különlegesebb felé. Ez feszültséget okoz, még a kapcsolatokban is. Olyan sok szélsőséges megnyilvánulás lát napvilágot, hogy nem lehet lassan eligazodni benne. Mindenki úgy érzi, hogy neki van igaza, és az a valami a jó, amit ő mond. Ennek az az oka, hogy ma már minden ember meg van győződve arról, hogy ő a fontos, ő tud mindent jobban, neki van mindig igaza, az a helyes, amit ő csinál, stb. Gondolom, ezekkel a dolgokkal már sokan találkoztunk. Ez különben nagyon érdekes, mert sokan annyira meg vannak győződve arról, amit mondanak, még annak ellenére is, hogy torz gondolatokat, adatokat közöl, meg sem fordul a fejében, hogy badarságokat beszél. Egyszerűen nincs tisztában a gondolataival, és sok esetben érzéseivel sem. Ennek a párkapcsolati rendszerben van romboló hatása. Sajnos sok esetben kibékíthetetlen ellentétek alakulnak ki, nem beszélve arról, hogy sok esetben éppen azt a torz látott valamit akarja erőltetni a másik félre, ami nem igazán jó a másik félnek. Ez viszont már másodlagos dolog. Ha valami véleményt mondhatok, akkor azt említeném meg, hogy jó lenne már ezen a rendszeren változtatni. A helyzet az, hogy addig, amíg az ember szembeáll egy másik emberrel, és beszélgetnek, néznek egymás szemébe, és a második mondatnál már tudom, hogy hazudik, akkor sok mindenről nincs mit beszélni. Most valóban itt tartunk? Ennyire álságos a helyzetünk? Szomorú, hogy azt kell mondanom, sajnos.