A múló idő

     Úgy gondolom, hogy ez a kifejezés nem újdonság. Az idő múlását mindenki megtapasztalja minden nap. A világ dolgai szigorúan az időhöz vannak kötve. Mi is az idő? Egy negyedik dimenzió. A mindenség egyik alkotó eleme. Úgy vélik a tudósok, hogy ez a pont az Ősrobbanással kezdődött. Vajon valóban így volt? A mai ember gondolkodása egy kicsit ezen már túlmutat. Hogy miért? Mert rákérdez, hogy előtte mi volt? Ezek már olyan kérdések, melyekre senki nem tudja a választ. Elméletek vannak, de ezek igen messze állnak attól, hogy elfogadható magyarázatot adnának a valóságra. Nem ezt szeretném taglalni, hanem az emberek vélt gondolkodásának azt a szeletét, mely múló időként jelentkezik. Úgy nagyon régen, amikor három éves voltam, három jelentős dologra emlékszem. Év elején januárban egy 5,6 magnitúdójú földrengés pattant ki. Én ettől a központtól úgy 20km távolságra egy szobában feküdtem az ágyamban. Arra lettem figyelmes, hogy mintha több ezer gyufaszálat dobáltak volna a padlóra. Később meg is néztem, hogy valóban van ott valami? Persze, hogy nem volt. A szoba ablakán lévő faredőny a mozgástól ilyen hangot hallatott. Valameddig tartott, aztán elmúlt. Semmi jelentőségét nem tulajdonítottam ennek. Nem is érzékeltem szóbeszédet erről. Aztán ugyanazon év kora tavaszán, a szemben lakó szomszéd kopogtatott az ablakon, hogy tessék összepakolni a legszükségesebb holmit, mert az ár már itt van a kertek alatt. Ezt hallottam. Az érdekessége ennek, hogy emlékszem a mondatra, ami elhangzott. Furcsa, de másra igazán nem. Ahogy később megtudtam, ez kb. úgy 50-60 métert jelentett. Aztán szintén ugyanabban az évben, ősz környékén, nagyon eltérő gondolkodású és nézeteket valló emberek erőszakos cselekedeteket végeztek. Ezt én úgy érzékeltem, hogy kopogtattak a házunk ajtaján, és beléptek idegen emberek. Én megijedtem, és beszaladtam a belső szobába, majd bebújtam az ágy alá. Onnan néztem kifelé, és figyeltem. Beszélgetést halottam, érteni persze nem értettem. Aztán ahogy jöttek, el is mentek. Ennyi maradt meg bennem ebben az évben. Ne kérdezze senki, hogy hogyan és miképpen maradtak meg ezek az emlékek. Bizonyára nem vagyok különleges személy, mert sokan mások is emlékeznek valamire. Az emlékezés és az idő múlása érdekes jelenség. Aztán, ahogy telt az idő, a világot az udvar, mivel falun nőttem fel, a kert jelentette, na meg maga a ház. Az iskolaévekkel kezdődően ez a világ kitágult, mert már közlekedni kellett, kicsit túlzok, el kellett sétálni az iskolába, ami olyan 500 méterre volt. Érdekes módon azokból az időkből, amikor alsó tagozatos diák voltam, nem sok emlék maradt meg. A felsőbb osztályokat járva már igen. Focizás, sárkányeregetés, cserebogár hajkurászás, vitorlás hajóépítés, íj készítés, kerékpározás, pecázás, stb. Volt egy döntő momentum, amikor édesanyámtól kaptam egy könyvet. Szerettem nagyon olvasni. Ez a könyv természettudományi ismereteket adott. Attól kezdve elkezdtem érdeklődni a tudományok iránt, ami még a mai nap is tart. Tanulmányaim során nagyon sok minden történt, ugyanúgy, mint bárki mással. Később udvarlás, nősülés, építkezés, gyerek, munka. Ezek a dolgok tették ki az életemet. Annak ténye, hogy múlik az idő, szinte semmi jele nem volt. Bár egyet említenék. Ez a harmincadik születésnapom volt. Valahogy nem akartam elhinni, hogy ennyi idős lettem. Sokáig problémáztam, gondolkodtam rajta, de aztán ezek a gondolatok elmaradtak. Folytatódott minden a maga ütemében. Események, történések voltak, de különösebben nem volt jelentősége. Valahogy a múló idő nem foglalkoztatott. Igen, tudom. A fiatalság jelzőjével szoktuk illetni ezt a korszakot. Aztán volt egy érdekes esemény. Egy rendrakás közepette, melyben én is segítettem a bátyámnak, egy különleges dolgot találtam. Közel ötven év elteltével egy kis rézdobozt láttam a lomok között. Ahogy megláttam, rögtön szembe jutott, hogy mennyit játszottam ezzel az egyszerű kis valamivel. Még érdekesebb, hogy tudtam, mi van benne. Hát nem furcsa? Szinte el sem akartam hinni. Kinyitottam, és valóban azok a dolgok voltak benne, amivel kiskoromban játszottam. Gémkapcsok. Egymásba voltak akasztva. Ez volt a vonat. Elkértem, szépen kitisztogattam, és azóta is őrzöm. Ugye milyen furcsa? Persze csak nekem. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok embernek vannak hasonló élményei. Ami viszont nagyon érdekes, az nem más, mint az emlékek felidézése. Tudják, mint a csillagászatban, az idő távolságot is jelent. Az emlékek is egyfajta „távolságot” mérnek. Szokták emlegetni beszélgetések során: bezzeg régen, vagy ekkor és ekkor, a múltban, úgy valamennyi évtizeddel ezelőtt, amikor gyerekek voltunk, stb. Igen itt jelentkezik igazából a múló idő fogalma. Korábban csak ámultam azokon az embereken, akik órákat elüldögéltek valahol, és gondolkodtak, elmélkedtek. Fiatalon ezeken egyszerűen átléptünk, sőt, nem is igazán vettünk róla tudomást. Az ember viszont szépérzékkel is rendelkezik, sok minden érdekli, és szívesen emlékszik dolgokra. Volt idő, amikor szerettem a felhőket nézegetni, ahogy úsznak az égen, különböző alakzatokat lehetett kitalálni a formájukból. Szerencsére az érdeklődési köröm egyik szelete szép rálátást adott a természet felé. Az égbolt szépsége, és maga a sokszínűség ámulattal tölti el az embert. Mi minden csodás dolog van. Manapság az emberek ezeken átfutnak. Valahogy nem érdekli őket a világ szépsége, annak ellenére, hogy ebben élünk. Akkor, amikor egy cseppkőbarlangba látogató csoport néhány tagja azt feszegeti, hogy mikor mehetünk már sörözni, akkor az ember egy kicsit elgondolkodik. Mi érdekli akkor az ilyen embert? Az ilyen egyénnél az emlék nem igazán marad meg. Felejtődik. Erre már lehet mondani, hogy ingerszegény, igénytelen valaki. A múlt emléke nem sokat jelent az ilyeneknél. Ha egy kicsit elgondolkodnának, akkor rájönnének arra, hogy milyen nagy jelentősége van az emlékezésnek, a múló idő idézésének. Mindennek megvan a maga szépsége. El kell időzni bizonyos dolgok mellett, még inkább át kell élni egy adott látványt, teret adni egy érzésnek, szeretettel gondolni, és viselkedni azzal, akit szeretünk. Itt van a lényege a dolognak. Az ember egy érző lélek. Nem mindenki éli le az életét egyvalaki mellett. Ennek különböző okai vannak. Ennek ellenére ugyanúgy megvan az emlékezetében az a bizonyos időszak. Szokták mondani, ahogy idősödik az ember, annál tapasztaltabb lesz. Ez igaz. Viszont felüti a fejét egy másik gondolat. Ez pedig a múló idő. Én magam is nagyon sok mindent szeretnék még látni. Sőt! Visszamenni olyan helyekre, ami nagyon szép, és megnézni még egyszer, esetleg többször. Olyankor, amikor ilyen szép természeti helyen járok, egy érdekes érzés fog el. Az a valami akkor is ott lesz, amikor az ember már nem lesz az élők sorában. Addig kell gyönyörködni benne, amíg lehet. Az idő halad. Meg kell fogni azt a pillanatot, azt az időt, amire azt tudom mondani, hogy csodálatos látvány. Én gondolkodom furcsán? Lehet. De talán a legfontosabb az, amikor annak a személynek, akit nagyon szeretünk, mondhatjuk naponta, hogy milyen érzelmeket táplálunk iránta. Éppen ez az a pont, amikor azt mondhatom, hogy a múló idő miatt igenis úgy viselkedjünk szeretett párunk irányába, hogy az egy maradandó emlék, élmény legyen. Ahogy említettem, az emlék egy múló idő. De akkor, amikor tartalom tölti ki az emlékezetet, akkor a múló idő is szebb lesz. Jó lenne, ha az emberek ezzel is foglalkoznának. Tudom, hogy ez kor függvénye is. Nem kellene annak lennie. Sajnos a mai modern ember ingerszegény és igénytelen. Félreértés ne essék. Nem keverendő össze a romantikával. Ez a szó a mai fiatalak körében nagyon népszerű. Valamit itt megjegyeznék. A mai fiatalok nem tudnak udvarolni, és nem is akarnak. A lányok pedig nem igénylik az udvarlást. A romantika akkor éri el a célját, ha folyamatos. Pillanatnyi romantika pillanatnyi állapotot eredményez. Ez kevés. Minden ember számára a múló idő jelen van. Én sem fogtam fel fiatalon igazából. Most már tudom, hogy kár volt. Ami viszont mindezt kárpótolni tudja, az, hogy olyan érzelmekkel és olyan vonzalommal élek, ami összefonódik az élménnyel, a múló idővel, és az emlékekkel. Én csak annyit említenék, hogy mindenki élje meg a múló idő lényegét, és egy sokkal szebb, boldogabb világot fog látni. Amikor az ember szemébe „homok” kerül, és megjelenik egy könnycsepp, akkor érzi át igazából a múló idő valódiságát.